A GLOBÁLIS VÁLLALATOK IDEOLÓGIÁJA “A TŐKÉS TÁRSASÁGOK VILÁGURALMA OLYAN, MINTHA FÖLDÖNKÍVÜLIEK HAJTANÁK RABSZOLGASORBA AZ EMBERISÉGET” (D.C. Korten)

Van rendőrségük, belső elhárításuk, hírszerzésük, más rendszerek befolyásolására szolgáló szervezeteik, minden rendű és rangú sajtójuk, önálló kommunikációs rendszereik, oktatásuk. Mindezekhez illeszkedően természetesen minden nagyvállalat törekszik arra is, hogy a „vállalati kultúra” elfogadott irányait a dolgozói számára feltétlenül érvényes viselkedési normaként, egyfajta erkölcsi-kognitív rend- szerként szabja meg és várja el. Persze a tulaj- donosok és a menedzsment szerint mindezek a vállalat érdekében fontosak, nem pedig azon kívüli hatalmi és ideológia-törekvések miatt. Legújabban azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a globális nagyvállalatok menedzsmentjei már olyan ideológiai keretekben gondolkoznak, amelyek az élet minden területére kiterjedően akarják szabályozni valamennyi, velük kapcsolatba kerülő ember létezését. Ezt azért tehetik meg, mert az általuk létrehozott és uralt technológia elképesztő mértékben lett a min- dennapi élet része a fejlett és a kevésbé fejlett társadalmakban. Olyan mennyiségű és minőségű adathoz jutnak hozzá az emberek tevékenységéről, kapcsolatairól, amire soha egyetlen diktatúra sem volt még képes. A liberális jogvédők, akiket egész véletlenül ezek a nagyvállalatok pénzelnek, csak a nemzeti kormányoktól és azok túlhatalmától akarják megvédeni az embereket, a nagyvállal atoktól nem.

Számos multinacionális vállalat menedzsmentje viselkedik egy totalitárius rendszer elitjeként, megszabva a dolgozóinak, mi- lyen ideológiákat használhatnak, és miféle értékvilágokat kell kötelezően elkerülniük. Természetesen nemcsak „használni- uk” kell a munkavállalóknak a vállalat által preferált ideológiát, hanem hinniük is kell benne. A vállalati ideológia már nem lehet diskurzus tárgya. Újdonatúj fejlemény, hogy a multinacionális vállalatok a szolgáltatásaikat igénybe vevő emberektől és kisebb cégektől is elvárják a nagyvállalati ideológia elfogadását. Először lopakodó módon, hallgatólagosan, majd később, a szoktatási folya- mat végén kifejezetten is. A dolog akkor válik feltűnővé, amikor tartalomszolgáltató óriások – a médiára korábban jellemző véleménypluralizmust elvetve – véleménymonopóliumként lépnek fel, és nem pusztán kiszolgálják, de alakítani is akarják a valóságról kialakított elképzelé- seinket. Miközben a nagyvállalatok korábban csak átvették, felhasználták a liberális ideológiát, addig a hatvanas-hetve- nes évek óta aktívan is kiveszik a részüket a teljes gazdasági szabadság ethoszának jogi dogmává emeléséből.

Abban is meglátták a gazdasági terjeszkedés lehetőségét, hogy a liberalizmus gazdasági változatára 1968 után a kultúr- marxizmus* összes hordaléka rátapadt. S míg kezdetben egyszerűen a liberális értékvilág kiszolgálását látta üzletnek a vállalati logika, mára közvetlenül is részt vesz az úgynevezett kulturális baloldal ideológiai szerkezetének megteremtésé- ben. Alapítványokon, civil szervezeteken, egyetemi kutatások támogatásán keresztül segíti az értékartikulációt, sőt ma már értékdiktatúrát, amely a multinacionális vállalatok számára természetesen kényelmes érdekérvényesítéssel párosul. A szabadságfetisizmus, a társadalom alapvető rendszereinek (család, nemzet, nemi szerep, vallás, tudomány, társadalmi szervezet stb.) dekonstrukciójának köszönhetően a nagyvállalati érdekérvényesítés egyre kevesebb akadályba ütközik. Külön magyarázatra szorul, hogy miért érdeke a nagyvállalati eliteknek a hagyományos társadalom teljes megsemmisítése, amikor teljesen egyértel- mű, hogy az rövid távon is olyan drámai egyensúlyvesztésekhez vezet, amire jelenleg semmiféle megoldás nem körvonala- zódik. Ezért beszélünk ideológiáról, és nem valamiféle szándékolt folyamatról vagy spontán társadalmi változásról. A nagyvállalati ideológiák a nagyvállalati elitek szociológiai és pszichológiai jellegzetességeit tükrözik, az ő eltorzult, a nor- mális emberi léttől elszakadt életviláguk és értéktapasztalatuk alapján jöttek létre az általuk finanszírozott, hasonlóan a valóság- tól már szeparált egyetemi, értelmiségi közegekben.

A nagyvállalati elitek struktúrája és mindennapi működési módja teljes rejtély, üzleti titok a köz számára, de azt tudjuk, hogy legyen szó technológia- vagy médiavállalkozásról, ezek az emberek nemcsak támogatói a kultúrmarxizmus minden őrületének, a genderelmélettől (most már -gyakorlattól) az iszlám invázió támogatásáig, hanem igazából alanyai is. Ezek az emberek a mindennapiság, a normalitás halálos ellenségei, mert saját személyes sorsukból és felemelkedésükből, meggazdagodásukból és legfőképpen a világra tett személyes hatásukból azt a következtetést vonták le, hogy a normalitás nem érték. Nem értik, hogy a saját egyéni sikerükhöz kell sok-sok milliónyi normális ember (és az azok által alkotott és mű- ködtetett struktúrák), akik közül kiemelkedhetnek és akikre hatással lehetnek. Nem képesek felfogni, hogy a normalitás csak egyedi esetekben tolerálja az extremitásokat, és soha nem emeli azokat normává. Mert az emberi közmegegyezés teszi lehetővé azokat az erőforrás-átcsoportosításokat, amelyek a nagyvállalato- kat éltetik. Vagyis nincs gazdaság működő, egységes kultúrák nélkül. A normalitás fenntartása ugyanis hatalmas energiá- kat igényel, nem önmagától létrejövő erőforrás, hanem a társadalmak, pontosabban a kultúrák megtermelik, nem a ter- mészetben találják. A nagyvállalati ideológiák korlátlan és ingyen beszerezhető nyersanyagnak tekintik a normális embert. Ennek a felismerése nélkül a nagyvállalatok csak kizsákmányoló szervezetek, amelyek a „nyílt társadalom” jelszavai men- tén a hagyományos „zárt társadalom” erőforrásain és a természeten élősködnek és az emberiség létalapját zabálják fel. Komoly emberek komoly tanulmányokat írnak (és más komoly emberek e tanulmányokat elolvassák és megfontolásra érdemesnek tartják), amelyek a vízkészletek, a levegő, a tartózkodási jog, a biztonsághoz való jog és egyéb állami funkciók vagy akár a génállomány (igen, egyebek mellett az emberi génállomány) privatizációját tartják ésszerű, számos problémára megoldást kínáló alternatívának.

. A nagyvállalatok érdeke az, hogy a birtokukban lévő, illetve a kutatási, fejlesztési terveikben szereplő technológiák piac- ra kerülését emberi tabuk ne akadályozzák. A XX. század gyilkos ideológiái néhány alapvető tabu látványos megtagadásán alapultak és vezettek több száz millió ember erőszakos halálához. Képzeljük el, mire vezethet majd egy olyan ideológia, amely minden tabut meg akar tagadtatni az emberiséggel.

A globális kapitalizmusnak és elitjének profitszempontok mentén könnyen belátható végső célja az, hogy a szabadság nevében az élet minden aspektusa és végső soron az élethez való jog is áruvá válhasson. Nemhiába jelentette ki D. C. Korten: a tőkés társaságok világuralma olyan, mintha földönkívüliek hajtanák rabszolgasorba az emberiséget. A profit és a „nyílt társadalom” logikájában ugyanis semmi nincs, ami emberi volna. Ki kell mondani: a nagyvállalati eliteknek nincs szükségük emberekre. Sem fogyasztóként, sem munkavállalóként. Csak a működésükhöz szükséges erőforrásként tekintenek ránk. Képek: thorn, cikk: Magyar Idők • Kiegészítés1: Ha nincsenek jogállami garanciák, a techcégek két pillanat alatt lenyelik a politikai nyilvánosságot. „Nyilvánvalóan kezdenek elválni a jogi tények és a morális felfogás” – válaszolta Schiffer András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arra a kérdésre, hogy a techcégeknek joga van eldönteni az általános szerződési feltételek alapján azt, hogy mi jelenhet meg a felületükön. Ismert, az LMP egykori elnöke a napokban még a Facebook- korlátozásokat elszenvedő Pestisrácok.hu mellett is kiállt. „Nem szóltunk akkor, amikor Novák Elődöt lekapcsolták, mert nem tartjuk magunkat széljobbereknek, nem szóltunk akkor, amikor a Pestisrácokat lekapcsolták, mert nem tartjuk magunkat propagandistának. Csak egy ponton azon fogjuk kapni magunkat egy szép vasárnap délelőtt, hogy nem is érdemes elmenni szavazni, mert az algoritmusok már régen eldöntöttek mindent. Ez forog kockán!” – mondta Schiffer a riporternek. Schiffer az ATV-ben felidézte: az elmúlt évtizedben megkerülhetetlenné vált a social mediában való politikai megjelenés, talán a 2010-es kampány volt az utolsó, amikor ennek nem volt még akkora jelentősége. „Onnantól kezdve, ha egy platformszolgáltató nem megkerülhető helyzetben van, ha nincs szabályozás alá vonva, – nincsenek jogállami garanciák, például hogy egy tiltást meg lehessen támadni a bíróságon – akkor két pillanat alatt ezek a cégek le tudják nyelni a politikai nyilvánosságot, és ezen keresztül a politikai hatalmat” . (Forrás: mandiner.hu, atv.hu) * Kiegészítés2: „A politikai korrektség egy marxista ideológia, amelynek gyökerei az első világháború utáni időszakra nyúlnak vissza, ami- kor a munkásosztályból kiábrándult marxisták (például Lukács György, Antonio Gramsci, Max Horkheimer, Herbert Mar- cuse) létrehozták az úgynevezett Frankfurti Iskolát, amely Freud tanítását is felhasználva teljesen új alapokra helyezte a marxizmust, a jövedelemelosztás helyett a kulturális kérdéseket állítva a középpontba, emiatt azután ezt az irányzatot kulturális marxizmusnak is nevezik. Módszerük az úgynevezett kritikai elmélet volt, ami a gyakorlatban a tradicionális nyugati értékek és intézmények meg- kérdőjelezését jelentette. Ennek része a szexuális felszabadítás, a gender elmélet, a mindenféle kisebbségek preferálása a többséggel szemben. A tradicionális értékekhez ragaszkodókat pszichológiailag kiegyensúlyozatlannak, szélsőséges- nek, sőt fasisztának tekintették.

E filozófia képviselői a német diákvezér, Rudi Dutschke által ajánlott „hosszú menetelés” során az utóbbi évtizedekben elfoglalták a nyugati világ intézményrendszerét és nézetrendszerük kizárólagossá vált a főáramlatú (jobb- és baloldali) pártokban, a kormány- és egyéb hivatalokban, az Európai Unió intézményrendszerében. Az ellenvéleményeket tradicio- nális kommunista módszerekkel (elítélés, kitaszítás, büntetés, börtön) torolják meg. Jó példa erre a tradicionális család- modellt védelmező Ákos esete a Magyar Telekommal. A tradicionális kommunista ideológia alól felszabadult Kelet-Európa, a liberálisnak nevezett kisebbségétől eltekintve, még mentes a kulturális marxizmustól, ezért a jelentős szembenállás a nyugati országok és az Európai Unió establishmentjé- vel, és ezzel magyarázható az a kritika is, amely ezeket az országokat, különösen Magyarországot, egyes nyugati politiku- sok és a nyugati sajtó részéről éri.” (Forrás: Magyar Hírlap)

• Kiegészítés3:

© þ thorny question