Lorem Ipsum
A rejtélyes Univerzum és építőkövei
“Nem az a misztikum, hogy milyen a világ, hanem az, hogy van”. (Ludwig Wittgenstein)
“Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes..” (Shakespeare - Hamlet, I.5.)
"Aki az egésznek tudója, az tudja a részletet is, de aki csak a részeket ismeri, annak fogalma sincs az egészról..."
(Lukianosz)
Elvarázsolt kastély: labirintus
"Virágot
Algernonnak"
Daniel
Keyes
regénye,
melyből
1968-ban,
majd
2000-ben
filmváltozat
is
készült.
Főszereplője
Charlie,
aki
egy
orvosi
kisérletre
szerződve,
Algernonnal
a
kis
fehéregérrel
együtt
agyműtéten
esik
át,
minek
következtében
intelligencia-hányadosuk
jelentősen
megnő.
A
kisérlet
sikerességét
azon
mérik,
hogy
Algernon
mennyi
idő
alatt
találja
meg
egy
labirintus-ban
a
kivezető
utat,
és
Charlie-nak
is
ugyanezt
kell
tennie.
Algernon
eleinte
rendszeresen
“megveri”
ember-vetélytársát
a
labirintus
próbában,
később
Charlie
revansot
vesz
(az
operáció
zsenivé teszi, ám az idő múlásával visszakerül eredeti állapotába.
Grandpierre Attila "Az élő Világegyetem Könyve" c. művében hasonlóan ír erről, egy különös hasonlatot használva
("Benn élni egy lóban és benn élni egy Világegyetemben" szekció).
Richard
Feynman
Nobel-díjas
amerikai
elméleti
fizikus
ezzel
kapcsolatban
gyakran
hivatkozott
egy
tetszetős
hasonlatra:
“Képzeljük
el,
hogy
korábban
sosem
láttuk,
hogyan
játsszák
a
sakkot,
mégis
néhány
játszma
megfigyelése
után
ki
tudnánk
következtetni
a
játék
szabályait.
A
fizikusok
hasonlóképpen
fejtik
meg
a
természet
alapelemeit
uraló
törvényeket
és
átalakulásokat."
(Martin
Rees
:
Csak
hat
szám).
-
Ezen
érdemes
elgondolkodni:
így
a
sakk
szabályait
ugyan
megtanulhatjuk,
de
ki
tudjuk-e
deríteni,
hogy
ki
találta
ki
a
sakkot,
ki
faragta
ki
a
gyalogot
vagy
a
királynőt?
--
Hasonló
kérdéseket
tehetünk
fel
az
Univerzummal
kapcsolatban
is.
A
tudomány
–
lévén
folyamatos
erjesztője
az
újszerű
gondolatoknak
–
véleményem
szerint
valószínűsítheti
az
erre
vonatkozó
válaszokat,
ha
munkáját
nyitottan,
ideológiamentesen
végzi
(bővebben lásd az
Élet
oldalon).
Elvarázsolt kastély: varázsszőnyeg
Látható
világunk
atomokból
épül
fel,
az
atomok
pedig
szubatomi
részecskékből
(foton,
elektron
stb.)
,
amelyekre
a
kvantumfizika
törvényei
érvényesek.
Ezek
a
törvények
azonban
rendkívül
különösek,
ellentmondanak
a
mindennapi
életünk
tapasztalatainak,
ez
inkább
Alice
Csodaországa
.
-
Ami
a
fizikai
világképet
teljesen
felborí-
totta,
az
nem
is
annyira
a
relativitáselmélet,
hanem
sokkal
inkább
a
kvantumfizika.
A
fizikai
Nobel-díjas
Niels
Bohr
szerint
akire
nincs
sokkoló
hatással
a
kvantumelmélet,
az
nem
értette
meg,
hogy
miről
is
van
szó.
Szerinte
nem
tudjuk
a
kvantumelméletet
megérteni,
ha
nem
vesszük
figyelembe az emberi tudat működését.
A “Csodaország” furcsaságai.
Egyik ilyen furcsaság Werner Heisenberg határozatlansági tétele, amely szerint nem lehet egy részecske helyét és
imimpulzusát egyszerre tetszőleges pontossággal megmérni, mert minél pontosabban mérjük meg az egyik para-
métert, annál pontatlanabbul tudjuk megmérni a másikat.
Még
ennél
is
furcsább
jelenség
a
részecskék
kettős
természete,
az,
hogy
egy
részecske
egyszer
pontszerű
objektumként,
máskor
pedig
térben
szétterülő
hullámként
viselkedik.
Ennek
meggyőző
illusztrálása
a
kétréses
interferencia
kísérlet
(
lásd
a
videót)
amelynek
eredményét
Richard
Feynman
a
kvantummechanika
legfõbb
rejtélyének
nevezte.
Ebben
a
kísérletben
a
megfigyelő,
illetve
a
kisérleti
berendezés
összeállítása
döntően
befolyásolja
a
mérési
eredményt.
Richard
Feynman
nevezetes
könyvében
(QED:
The
strange
theory
of
light
and
matter)
azt
írja,
hogy
az
elektromágnesesség
közvetítője,
a
foton
olyan
tulajdonságokkal
rendelkezik,
amelynek
megértése
a
klasszikus
fizika
alapján
nem
lehetséges.
A
foton
mozgása
során
úgy
„tapogatja”
le
a
pályáját,
hogy
kipróbál
minden
utat
és
egyes
lépesekben
gyorsabb,
mint
a
fénysebesség,
sőt
időben
visszafelé
is
haladhat,
bizonyos
átalakulások
során
–
például
a
párképződés
–
előbb
fejti
ki
hatását,
mint
amikor
létrejön.
Ez
nemcsak
a
relativi-
táselméletnek mond ellent, hanem a
józan észnek is
.
Végül is mik az elektronok: részecskék, vagy hullámok? A határozatlansági elv nem teszi lehetővé, hogy ezt a kér-
dést megválaszoljuk, nemcsak a gyakorlatban, hanem elvileg sem.
Érdekes ezzel kapcsolatban Niels Bohr ún. komplementaritási elve, amely lényegében a Heisenberg-féle határozat-
lansági reláció ismeretelméleti formája. Ezt ő maga egyszerűsített módon a következőképp fogalmazta meg: „A ré-
szecske és a hullám, mint fogalmak, kiegészítik egymást, miközben ellentmondanak egymásnak: a történés komple-
menter képei.” Véleménye szerint ezek az összeférhetetlen tulajdonság-párok valójában ugyanazon valóság kiegé-
szítő elemei.
John
Cramer
tranzakciós
elmélete
szerint
az
elemi
részecskék
-
még
mielőtt
elérik
a
fent
említett
kétréses
kisérlet
megfigyelő
berendezését
-
már
“tudják”,
hogy
a
berendezés
a
hullám,
vagy
részecske
arcukat
tulajdonságukat
akarja
mérni,
tehát
az
időben
egy
visszafelé
ható
okság
figyelhető
meg!
(J.
Gribbin
:
Schrödinger kiscicái és a valóság keresése -
Sch1
Sch2
).
Igaz,
mindez
matematikai
konstrukció,
de
a
következtetések
arra
mutatnak,
hogy
a
tér
és
az
idő,
illetve
az
ok-okozat
általunk
megszokott
kapcsolata
az
elemi
részecskék szintjén esetleg
nem, vagy másképp létezik
.
A
jelenlegi
kvantummechanikai
tudásunk
alapján
az
elemi
részecskéket
való-
színűségi
hullámként
lehet
leírni,
és
ezt
a
hullámfunkciót
sok
különböző
való-
színűségű,
egyszerre
létező
állapot
összeadódása,
szuperpozíciója
hozza
létre.
Amikor
megpróbáljuk
megfigyelni
ezeket
az
egyszerre
létező
állapotokat,
valami
furcsa
történik:
csak
egyet
láthatunk.
-
De
hogyan
lesz
a
sokféle
lehetőségből
egyetlen
konkrét fizikai valóság ?
A
sokak
által
elfogadott
magyarázat,
a
kvantummechanika
koppenhágai
interpre-
tációja szerint semmi sem valóságos addig, amíg meg nem
figyelik
.
Érdekes
Fred
Alan
Wolf
amerikai
fizikus
véleménye,
mely
szerint
megfigyeléskor
a
szuperponált
állapot
nem
omlik
össze,
hanem
valamennyi
állapot
párhuzamosan
létezik,
és
mi
általában
a
legvalószínűbb állapotok szuper-pozícióját (összegeződését) tapasztaljuk valóságként.
A részecskevilágnak ehhez kapcsolódó jelensége az ún. kvantum összefonódás.
Az ilyen állapotú részecskepárok különösen viselkednek. Ha az egyikkel történik
valami, - például egy adott fizikai tulajdonságukat megmérjük, bármilyen nagy tá-
volságra is kerülnek egymástól - legyen az akár 10 méter vagy 10 milliárd kilomé-
ter -, a párjuk azonnal (zérus idő alatt) reagál rá. A mérés sohasem független a
másiktól, és alapjaiban határozza meg a másik részecske állapotát. A mérés pil-
lanatában – a fizikusok szóhasználatával élve – a hullámfüggvény összeomlik,
és az összefonódott részecskék mindegyikéről határozott információt szerzünk;
azokról is, amelyek távol vannak tőlünk.
Einstein
a
jelenséget
„kísérteties
távolhatásnak"
nevezte,
és
ha
el
nem
is
vetette,
ellentmondónak
találta
a
klasszikus
fizikában
érvényesülő
lokális
realizmus
alap-
vetésével.
Ez
utóbbi
szerint
a
részecskék
képtelenek
lennének
a
fénysebességnél
is
gyorsabban
egymásra
hatni
nagy
távolságban
(lokalitás)
,
és
az
sem
lehetsé-
ges,
hogy
a
mérés
előtt
ne
rendelkeznének
a
mért
állapottal
(realizmus)
.
--
Ez
utóbbi
szerint
a
kvantumrészecskék
fizikai
állapota
akkor
is
rögzített,
amikor
éppen
nem
mérjük,
vagyis
a
valóság
objektív
és
független
a
mi
megfigyelésünk-
től.
--
Einstein
úgy
gondolta,
hogy
létezhetnek
olyan
rejtett
változók
,
amelyek
meg-
magyarázzák
az
ismertetett
jelenséget
a
fénynél
nagyobb
sebességű
utazás
nélkül is
.
John
S.
Bell
ír
fizikus
sokat
foglalkozott
a
kérdéssel:
a
természeti
folyamatok
a
lokális
jellegnek
engedelmeskednek-e
-
vagyis
az
azonnali
távolba
hatást
kizáró
módon,
-
vagy
valamilyen
nem-lokális
jelleget
követnek
kvantumszinten.
Egy
1964-
ben
publikált
cikkében
olyan
kísérletre
tett
javaslatot,
ami
végre
eldönthetné
a
kérdést.
Henry
Stapp
fizikus
véleménye
szerint
Bell
tétele
"a
század
legmély-
rehatóbb
természettudományos
felfedezése".
A
technológia
csak
évekkel
később
fejlődött
annyira,
hogy
a
javaslatot
meg
is
lehessen
valósítani.
1970-
ben
a
Berkeley
Egyetemen
John
Clauser
és
Stuart
J.
Freedman
,
majd
1982-ben
Alain
Aspect
és
kollégái
a
párizsi
Egyetem
Elméleti
és
Alkalmazott
Optikai
Tanszékén
elvégezték
a
Bell
kísérletet,
amit
azóta
mások
is
elvégeztek
hasonló
eredménnyel,
a
mérés
körülményeit
tovább
finomítva
(lásd még a kvantumfizika titokzatos világa
videót
, a kísérlet eredményét 49:00-től).
2016-ban
az
ún.
Big
Bell
Test
végleg
eldönteni
látszik
a
kérdést.
E
kísérletek
tu-
lajdonképpen
a
koppenhágai
értelmezésnek
(
Bohrnak
)
adtak
igazat
Einsteinnel
szemben.
Az
eredmények
nem
igazolták
a
lokális
realizmust,
a
kvantumösszefonódást
annál
inkább.
„Bebizonyítottuk,
hogy
Einstein
lokális
realizmusról
alkotott
átfogó
elmélete,
amely
szerint
a
dolgok
tulajdonságai
a
megfigyeléstől
függetlenül
is
léteznek,
valamint
az
az
állítása,
hogy
semmi
sem
lehet
gyorsabb
a
fénynél,
nem
lehetnek
igazak
–
a
két
állítás
közül
legalább
az
egyiknek
hamisnak
kell
lennie”
–
nyilatkozta a Live Science-nek
Morgan Mitchell
, a barcelonai Institute of Photo-
nic Sciences kvantumoptika-professzora. Ezek szerint feltételezhető egy olyan forgatókönyv, amely szerint
maga a
megfigyelés
is
változtat
a
világon
,
illetve
egy
olyan,
miszerint
a
részecskék
oly
módon
kommunikálnak
egymással,
amit nem láthatunk vagy befolyásolhatunk. „Akár mindkettő lehetséges” – tette hozzá Mitchell.
Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb következtetések levo-
nására ösztönözték. David Bohm, az University of London fizikusa például
arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfo-
latát jelentik. Az univerzum kézzelfogható szilárd formája csupán látszóla-
gos, a mindenki által megélt valóság valójában egy gigantikus hologram. A
kutató érvelése szerint a valóság mélyebb rétegében a részecskék nem kü-
lönálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. Az azonnali
kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzelfogható-
nál mélyebb rétegei is léteznek, ahol még az idő és a tér sem tekinthető alap-
fogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el iga-
zán a másiktól. Így az idő és a három dimenziós tér csak kivetülései a mélyebb rendnek.
A
nagyrészt
Niels
Bohrnak
köszönhető
koppenhágai
értelmezést
-
az
elmélet
későbbi
finomítását
követően
is
-
ma
a
fizikusok
nagy
többsége
elfogadja.
Eszerint
a
kvantummechanikai
jóslatok
valószínűségi
természete
nem
magyarázható
más,
determinisztikus
elméletek
segítségével,
és
nem
egyszerűen
a
mi
korlátozott
tudásunkat
jeleníti
meg.
A
kvantummechanika
azért
ny
újt
valószínűségi
jóslatokat,
mert
a
Világyetem
természete
maga
valószínűségi
és
nem determinisztikus
.
Einstein
szerint
az
Univerzumban
rend
uralkodik,
így
kiszámítható
törvényszerűségek
irányítják.
Ezért
nem
azonosult
Heisenberggel
(és
Bohr-ral
sem),
aki
az
elemi
részecskék
mozgásának
törvényszerűségeit
kifürkész-
hetetlennek
tartotta.
Bár
Einstein
maga
fedezte
fel
a
fény
energiakvantumjait,
idegenkedett
a
kvantumelmélet
körében
napvilágot
látott
hipotézisektől,
amelyekben
kaotikusnak
látszó
jelenségeket
csak
a
statisztikai
törvény-
szerűségek
foglalnak
valamiféle
rendbe.
Híres
mondása:
Isten
nem
kocka-
játékos
(God does not play at
dice
).
Elgondolkodtató
Heisenberg
véleménye: “Úgy gondolom, hogy a modern fizika
egyértelműen
Platón
javára
döntött
.
Valójában
az
anyag
legkisebb
egységei
nem
fizikai
tárgyak
a
közönséges
értelemben;
hanem
formák,
ideák,
amelyek
egyértelműen
csak
matematikai
nyelven
fejezhetők
ki.”
(I
think
that
modern
physics
has
definitely
decided
in
favor
of
Plato
.
In
fact
the
smallest
units
of
matter
are
not
physical
objects
in
the
ordinary
sense;
they
are
forms,
ideas
which
can be expressed unambiguously only in mathematical language.)
A mikorvilág furcsa jelenségei megszokott hétköznapi világunkban, a makrovi-
lágban már nem tapasztalhatók, és ahogy egyre távolabb haladunk az atomok
birodalmától, megszűnik ez a fajta furcsaság: erre próbál egyfajta magyarázatot
adni a kvantumdarwinizmus elmélete (ha az eddigi információk után nem lettél
még “agyilag zokni”, olvass bele).
Akárhogy is van, a kvantummechanika működik, ezt bizonyítják például a félve-
zetők, a lézer és maga az atomenergia is.
Ugyanakkor több, mint különös, hogy a szilárdnak látszó mindennapi világunk
és az azt leíró fizika építménye a kvantumvilág rendkívül furcsa varázsszőnye-
gén, “ingoványos” alapján áll (lásd még az 'Interaktív / holografikus modell olda-
lon’ a keleti vallások blokkot).
A
kvantumelmélet
alapfogalmaival,
és
a
két
világ
különös
kapcsolatával
foglalkoznak
Héjjas
István
a
Kvantumfizika
és a tudattalan, továbbá A kvantummechanika kialakulása és egyes filozófiai és pszichológiai
vonatkozásai
c. cikkei.
Kreatív Tudat
1a. Univerzum és kvantumvilág
.
LÁTHATÓ VILÁGUNK,
és az azt LEÍRÓ FIZIKA
A KVANTUMVILÁG REND-
KÍVÜL FURCSA, INGOVÁ-
NYOS TALAJÁN ÁLL.
.
Azt
hiszem,
az
Univerzum
is
ilyen
labi-
rintus
,
amelybe
beleszülettünk,
és
bizonyos
értelemben
mi
vagyunk
Algernon
vagy
Charlie.
Ennek
a
labirintusnak
a
járatait,
szerkezetét
részben
már
ismerjük
-
mert
Charlie-hoz
hasonlóan
mi
is
fejlődünk,
de
a
rendszer
belsejéből
rendszerlakóként
vajon
kideríthetjük-e,
hogy
hol
a
"kijárat",
miért
létezik,
ki
teremtette,
vagy
teremtette-e
valaki, milyen a Kozmosz "kívülről"?
(a képek nagyíthatók, egyesekben szöveggel )
•
Platón (görögül: Πλάτων, régiesen Plátó, Kr. e.
427 - 347, Athén), ókori görög filozófus,
iskolaalapító.
•
Egy Alfred North Whiteheadtől származó
szállóige szerint az egész európai filozófia nem
más, mint egy sor, Platónhoz fűzött lábjegyzet.
X
•
Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban
marad-ni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük.
Ehelyett a szétvá-lasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió.
•
A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el
egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál.
Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak
tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az
oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-
külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van
közöttük.
Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez.
Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a
teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan
feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre.”
(Hologram a való világ? - Index, tudomány)
X