Minden vallás, művészet és tudomány egyazon fának a különböző ágai. Ezeknek a törekvéseknek a célja az ember életének megnemesítése, a pusztán fizikai létezésből való kiemelése és az egyén elvezetése a szabadsághoz”. (A.Einstein)

“Miért van valami a semmi helyett?” (Gottfried Leibniz)

“A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk.” (Széchenyi Zsigmond / Oscar Wilde) Kutatók, misztikusok “A legtöbb tudós mélységesen gyanúsnak találja a miszticizmust (Az a meggyőződés, hogy az életnek rejtett jelentése van, vagy hogy minden ember képes egyesülni Istennel - m1 m2 .) Ez nem meglepő, mivel a misztikus észjárás homlokegyenest ellentéte a tudományos gondolkodásnak, amely a tudományos módszer alapja. Azontúl a miszti- ka többnyire összekeveredik az okkult, paranormális jelenségekbe és egyéb kétes ügyekbe vetett hittel. Ennek ellenére a világ legkiválóbb elméi, több jeles tudóst is beleértve, amilyen Einstein , Pauli , Schrödinger , Heisenberg , Eddington és Jeans , szintén hitet tettek a misztika mellett. A magam részéről úgy érzem, hogy tudományos módszerrel mindaddig élnünk kell, amíg lehetséges. A misztika nem helyettesítheti a tudományos vizsgálódást és logikai okfejtést, amíg csak ez a megközelítés következetesen alkalmazható. Mindössze a végső kérdésekhez érve hagy cserben minket a tudomány és a logika. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz válaszokat adnának, de valószínűleg alkalmatlanok az olyan "miért" típusú kérdések felvetésére (a "hogyannal" szemben), amelyek bennünket nyugtalanítanak... Néha a misztikus tudás nem jelent mást, mint egyfajta belső béke megtapasztalását - együttérző, örömteli csöndet a sokaság nyüzsgésén túl - , ahogyan egyik kollegám egyszer jellemezte nekem. Einstein “kozmikus vallásosságról” beszélt, amely arra ösztönözte, hogy elgondolkozzon a természet rendjéről és harmóniájáról. Egyik-másik tudós - jelesül Brian Josephson és David Bohm - hisz abban, hogy a csöndes meditációs gyakorlatok során rendszeresen megtapasztalt misztikus megvilágosodások hasznos útmutatóul szolgálhatnak tudományos elméletek megfogal- mazásához." (Paul Davies: Isten gondolatai) 1960-ban a fizikai Nobel-díjas Wigner Jenő egy híres cikket írt "A matematika éssze- rűtlen hatékonysága a természettudományokban" címmel, amiben megemlíti a mate- matika rejtélyes képességét arra, hogy nem csak leírja, hanem meg is jósolja a fizikai világ jelenségeit. Szerinte valóságos csoda, hogy a matematika nyelve alkalmas a fizika törvényeinek megfogalmazására, és ez számunkra egy olyan ajándék, amelyet nem értünk, és nem érdemelünk meg. Valóban, hogyan lehetséges, hogy a klasszikus elektromosságban és mágnesesség- ben megfigyelt összes jelenség mindössze négy matematikai egyenlettel megmagya- rázható? Maxwell (akiről az elektromágnesesség négy egyenletét elnevezték) 1864- ben megjósolta, hogy az egyenletei szerint a változó elektromos vagy mágneses me- zőknek térben terjedő hullámokat kell generálniuk. Ezeket az elektromágneses hullá- mokat később Heinrich Hertz német fizikus észlelte egy sor kísérletben, amelyet az 1880-as évek végén végeztek. És ha ez nem elég, akkor az elektrodinamika modern elmélete, az úgynevezett kvantumelektrodinamika (QED), még meghökkentőbb példát ad. 2006-ban a Harvard Egyetem fizikusainak egy csoportja igen nagy pontossággal meghatározta az elektron mágneses momentumát (amely azt méri, hogy az elektron milyen erősen lép kölcsönhatás-ba a mágneses mezővel). Az elektron mágneses momentumának QED-alapú számításai azonos pontosságot érnek el, és a két eredmény megegyezik! Mi az, ami ilyen hihetetlen erőt ad a matematikának? David Bohm a matematikát közelebb állónak érzi a spirituális valósághoz, mint az anyagihoz: “Einstein azt mondta, hogy az egész univerzum alapvetően misztérium , ami nagyon közel áll a misztikusok véleményéhez. Einstein minden bizonnyal közvetlenül érzékelte ezt a misztériumot, máskülönben nem nyilatkozott volna így... Igen, úgy vélem sok fizikus érzi ezt a bepillantást, valamiféle igazságba. S ezt a mást igyekeznek érthető nyelven megfogalmazni, e nyelv pedig a matematikai formulák nyelve. Ezt én a kottához hasonlítanám, ami mögött ott zeng az univerzum zenéje. Talán Platon is így fogalmazott... Ha magunkhoz öleljük az univerzumot és részt veszünk benne , s ha az univerzum is részt vesz mibennünk, akkor joggal mondhatjuk, hogy amit gondolunk, az valóság is lehet.” (Bohm Interjú: Matematika, mint a bölcsek köve ). Megjegyzés: A Nobel díjas Wolfgang Pauli meg volt győződve arról, hogy az atomfizika bebizonyította: a világmin- denséget „kozmikus harmónia” (Weltharmonie) járja át. (Hankiss Elemér: Kvantummechanika és az élet értelme). A lélek, mint információhordozó minta. John Polkinghorne a tudósok ritka válfajához tartozik: elméleti fizikus és teológus egy személyben. Miután évtizedekig kvantummechanikával és a kvarkmodellek bizonyí- tásával foglalkozott és tett szert nemzetközi elismertségre, 1982-ben anglikán lelkész lett, és komoly karriert futott be az anglikán egyházban. Teológusként is lenyűgözi a kvantummechanika és a relativitáselmélet matematikai szépsége, és különösen a matematika megfejthetetlen hatékonysága a természet- tudományokban. Mindebben egy magasabb rendezőelv működését feltételezi, mert ha Isten a Teremtő , bizonyosan rajta hagyta kézje- gyét a világon, akármilyen rejtett formában is. Az Egyetlen világunk c. könyvében a tudomány és a teológia határvidékén járva írja le a két terület "természetét", a kettő közötti lehetséges ellentéteket, mégis inkább az érintkezési pontokat keresi. Az ún. természeti teológiában is elutasítja az ész és a kinyilatkoztatás különválasztását. Mivel egyetlen világunk van, ahol a szent és a profán sem választható szét, hanem egymást magyarázzák, ugyanígy a tudomány és a teológia is ennek az egyetlen világnak a különböző oldalait tárja fel. Polkinghorne leírása az emberről és a lélekről Seth (lásd a következő oldalt) gondola- taira emlékeztet: véleménye szerint az emberek " pszichoszomatikus egységek", és a lélek a test rendkívül összetett információs viselkedés-mintázata, amely a testet szervezi. Ez a minta nem statikus; változik, ahogy új élményeket, nézőpontokat és emlékeket szerzünk életmódunk dinamikájából adódóan. Isten emlékszik ránk a halálunk után, és az információhordozó minta (lélek) segítségével új, megtestesült létezést ad nekünk, amely örökre megőrzi egyedülálló identitásunkat. Teilhard de Chardin (1881 - 1955) francia jezsuita teológus , filozófus és evolúciókutató így vélekedik "Az emberi energia" c. könyvében: "Az élet első megjelenése a Földön csak a mi tapasztalatunk mezején jelenti azt, hogy a szervezetlen kollektívből kiemelkedett a spontán egyedi létező. A nagy számok törvényei a mechanikus műkö- dés fátylát dobták az anyagra. A fátyol alatt azonban az anyag is elemi tudatok nyüzsgése , amelyek készen állnak, hogy a szerves világ felsőbb kombinációiba jussanak. Az emberré válás is csak egy döntő és kritikus pont ennek az állapot- változásnak a fokozatos kibontakozásában." De Chardin is a tudományos világkép és a hit világa között akart hidat verni, szintézist alkotni. Az emberi jelenség című művében bemutatja, hogy a külsőleg a természeti törvényekre visszavezethető fejlődés, belső lényegét tekintve a Teremtővel való egységre törekvés. Teilhard szerint a fejlődéshez többletenergia szükséges, de ez a többletenergia nem származhat magából az anyagi világból. - Szerinte , ahogy az élet megjelenésével kialakult a bioszféra, egy újabb réteg jelent meg, az egyéni tudatok által alkotott nooszféra (planetáris tudat), amely az isteni vagy univerzális tudat felé fejlődik ( Omega pont). A fent már említett David Bohm , a híres kvantumfizikus szerint a fizika megfigyelései mögött a mélyebb valóság organikus szervezetként viselkedik. Sok szempontból a tehetetlennek, élettelennek tartott anyag tele van aktivitással - hasonlóan egy élő szervezethez. Minden egyes ún. részecskében megtalálható az a fajta tevékenység, ami az egész univerzumra jellemző. Ez hasonlít ahhoz a vallásos elvhez, miszerint Isten mindnyájunkban ott van; vagy ahogy ezt a filozófusok megfogalmazták: minden részben megtalálható az egyetemes egész, minden mikrokozmosz tartalmazza a makrokozmoszt. Bohm arra is rámutat, hogy mivel az anyag helyét nem lehet a térben pontosan meghatározni, az anyag és az értelem közti megkülönböztetés a továbbiakban értelmetlen. Ezért azt mondja, hogy az anyag és az értelem a jelenségek mögött meghúzódó egyazon egységnek vagy rendnek a megnyilvánulásai. Ez egybevág azzal a spinozai elképzeléssel, miszerint mind az anyag, mind az értelem az egyetemes szubsztanciának, Istennek a különböző formái illetve megnyilvánulásai. Sok ehhez hasonló megfelelés van a modern fizika és a vallás, különösen a keleti vallások között. (Tattva - Tudomány és spiritualitás). David J. Chalmers professzor szerint az emberi tudat nem vezethető vissza semmiféle fizikai, biokémiai, bioelektromos, neuro-fiziológiai folyamatra. Az erkölcs , a lelki- ismeret vagy az esztétikai érzés mögött nem áll fizikai magyarázat. Ha pedig a tudatot nem lehet visszavezetni egyszerűbb jelenségekre, vagyis ha nem létezik reduktív modell, akkor az egyetlen megoldás egy nem reduktív modell lehet. Szerinte egyetlen magyarázat lehetséges, az, hogy a tudatos szubjektív tapasztalás a kozmosz alapvető tulajdonsága , amely ugyanolyan primer jelenség, mint a tér, az idő, az anyag, és az energia, és nem vezethető vissza semmiféle más ismert fizikai alapjelenségre. Chalmers felidézi J. A. Wheeler (1911 – 2008) amerikai elméleti fizikus megállapítását is, amely szerint a fizikai világ- ban az információ is olyan alaptényező, azaz „fundamentális entitás”, amely nélkül a tapasztalható jelenségeket nem lehet megérteni. (A Chalmers blokk forrása Héjjas István: Az emberi tudat és a világegyetem c. cikke). • Nézd meg minderről Chalmers egy magyar feliratos TED előadását (2014, Vancouver) A kreativitás robbanása: ihlet és a flow-jelenség • Ihlet / misztikus élmény Wolfgang A. Mozart egyszer leírta, hogyan alkotta zeneműveit: “Amikor jól érzem magam, és jókedélyű vagyok, vagy egy kocsikázás, vagy séta közben… olyan könnyen özönlenek a gondolatok az elmémbe, ahogy csak kívánni lehet. Honnét, és hogyan jönnek? Nem tudom, és nincs is semmi közöm hozzá… Van egy témám, jön egy másik melódia, hozzákapcsolódik az előzőhöz, ahogy a kompozíció egésze kívánja… Égek az alkotás tűzében, hacsak valami el nem vonja a figyelmet. A mű növekszik, egyre jobban kiterjesztem, egyre világosabban megfogalmazva, ameddig csak az egész kompozíció el nem készül a fejemben, akármilyen hosszú is… A különbözö részek nem egymás után jönnek, aprólékosan kidolgozva, ahogy később lesznek, de teljes egészként, hogy képzeletben hallhatom.” Egy közismert irodalmi anekdota szerint Robert Browning arra a kérdésre, hogy egyik költeményét hogyan kell érteni, a kérdező nem kis meglepetésére így válaszolt: “Évekkel ezelőtt, mikor írtam, még ketten voltak, akik értették, Isten és Robert Browning. Most már csak egy van, Isten.” Számos művészt sorolhatnánk fel, akik művük létrejöttéről úgy nyilatkoznak, mint valami titokzatos, álomszerű folyamatról, amelyből magukhoz térve, nem is igen tudják, mi történt velük. “Az impr ovizáció, az egy rejtély. Egész könyvet is írhatsz róla, de a végén sem tudod, mi az valójában. Amikor improvizálok és a legjobb formában vagyok, úgy nézek ki, mint aki félig alszik. Még azt is elfelejtem, hogy közvetlenül előttem emberek vannak. A nagy improvizátorok olyanok, mint a papok , akik csak Istenükre gondolnak.“ — (Stéphane Grappelli ) "Például, amikor improvizálok, az abból dimenzióból is fakad, ahol nincs idő. A mű- vészet világot teremt, azt nyilatkoztatja ki, egy világot, amibe beavatja a hallgatót. Még akkor is, amikor nincs hallgató, ennek az egésznek ez az attitűdje. Olykor meg-döbben maga is. Hiszen a művész: médium." — (Szabados György) Paul Davies szerint egyes tudóstársai (Roger Penrose, Kurt Gödel, Fred Hoyle, Richard Feynmann) misztikus élményhez hasonló megvilágosodással jellemezték azt, ahogy egy-egy, őket foglalkoztató tudományos problémát hirtelen átláttak. Fred Hoyle , az egyik legnagyobb kozmológus. "Hoyle meggyőződése, hogy a Kozmoszt egyfajt a szuperintelligencia szabályozza, aki vagy ami (sic!) a kvantumfolyamatokon keresztül irányítja a fejlődést... Hoyle hisz abban, hogy ez a kvantumszinten munkálkodó szuperintelligencia készen kapott gondolatokat vagy eszméket ültethet el az emberi agyba a jövőből. Szerinte ez a matematikai és zenei ihlet alapja" (Paul Davies: Isten gondolatai - Kulturtrade, 227.old.) - Az előbbieket György Lajos: Miszticizmus és rendszerelmélet c. cikke is idézi. • A Védák szerint az ihlet jelensége a mindent átható Abszolút lény és a helyhezkö- tött tudatos én közötti kölcsönhatás eredménye, • Jane Roberts (lásd a Seth oldalakat) pedig azt mondja, hogy ilyenkor a teljes énünk nagyobb tudású részeire hangolódunk rá. • Vajon mit érezhetett a japán matematikus, - Bach, - Saint-Saëns, vagy Sztravinszkij az ihletett pillanataiban? • Flow-élmény Csíkszentmihályi Mihály pszichológus szerint az ihlet-szerű érzés nemcsak a művé- szek, tudósok privilégiuma. A tökéletes élményről mint flow-ról, azaz áramlatról beszél. Véleménye szerint  bármilyen tevékenység okozhat „ különleges " élményt, teljes elmélyülést az embernek, ami egyszerre vált ki sikerességet és megelégedettséget, és kíván belemerülést és koncentrációt. Tipikusan ilyen érzéseket kiváltó tevékenység az éneklés, a tánc, a vallási szertartáson való részvétel, a sportolás, elmerülés egy könyv olvasásában vagy a meditáció gyakorlása. Ilyen érzések hatják át a szerelmes embert, amikor a szerelmével beszélget, a szobrászt a márvány faragása közben vagy a tudóst, amikor elmerül egy kísérletben. A zene különleges helyet foglal el ebben a folyamat- ban. - Baráti Kristóf hegedűművész szerint „a flow-élmény talán a legfontosabb érzés, ami egy zenemű előadá- sa közben keletkezhet, mind az előadóban, mind a hallgatóságban. (…) Azt hiszem, egyetlen művészeti műfaj sem tud ennyire közvetlenül kapcsolatot terem- teni emberek között, és talán ezért képes ennyire mágikus hatást gyakorolni az emberre.” - Beethoven pedig ezt mondja: "A zene az egyetlen anyagtalan bejárat egy olyan világba, amely magasabb a tudásnál."